.
A Windows Millenium és az Internet integrációja drámai változásokban és
finomabb eltérésekben nyilvánul meg. Ez új külsőt és új munkamódszereket
jelent. Ha már ismerjük a World Wide Web világát, ismerősnek tűnnek majd a
Windows Millennium böngészőszerű ablakai és eszköztárai. De a Windows
Millennium Asztal használatát akkor is egyszerűnek és szórakoztatónak találjuk
majd, ha még sohasem böngésztünk a Weben.
A
Windows Millennium indítása után megjelenő képernyőterületet nevezzük
Asztalnak. Az Asztalt személyes munkaterületként kezelhetjük.
Az
Asztal bal oldalán néhány ikon, azaz kis kép látható. Az egyes ikonok egy-egy
objektumot — például mappát vagy programot — jelképeznek.
A
Windows Millennium számtalan lehetőséget kínál a számítógép és az Internet
integrálására. A Weben alapuló szolgáltatásoknak még akkor is hasznát vehetjük,
ha nincs Internet csatlakozásunk, vagy ha szívesebben dolgozunk a megszokott
Windows nézetben. Például bármelyik ablakban egyszeres kattintással
böngészhetünk a World Wide Weben vagy a merevlemezen, és weblapokat
használhatunk háttérként az Asztalon és az egyes ablakokban.
Még
soha nem lehetett ilyen sokféleképpen testreszabni a Windowst. Saját
eszköztárat hozhatunk létre, amelyben könnyen megnyithatjuk a gyakran használt
alkalmazásokat, és ahová felvehetjük kedvenc hivatkozásainkat. Miközben
adatokat keresünk az Interneten, ugyanabban az ablakban a merevlemezen is
keresgélhetünk. Beállíthatjuk azt is, hogy meghatározott témákban automatikusan
megkapjuk a friss híreket. Elektronikus televízió-újságban kereshetjük meg az
esti programot, és élő Internet közvetítéseket nézhetünk meg.
A
Windows Millennium rendszerben többféleképpen jeleníthetjük meg az Asztalt és
tallózhatunk a fájlok és mappák között. A következő három nézetet
választhatjuk: webstílus, klasszikus Windows95 nézet és különböző beállítások
kombinációja. A kiválasztott nézet meghatározza, hogyan tallózunk a Windows
Millennium rendszerben, függetlenül attól, hogy az Asztalról, a Sajátgépről, a
Windows Intézőből vagy az Internet Explorer programból kiindulva kezdünk el
keresni.
Ebben
a nézetben ugyanúgy egyszeres kattintással tallózhatunk az Asztal és a mappák
elemei között, ahogy a weblapokat szoktuk böngészni. A webstílus nézetben a
fájlok, mappák és alkalmazások nem egymást követő ablakokban, hanem egyetlen
ablakban nyílnak meg.
A
klasszikus Windows95 Asztalhoz hasonló nézet. Az elemek dupla kattintással
nyithatók meg, és minden megnyitott elem új ablakban jelenik meg.
Különböző
beállítások közül választhatunk. Egyéni beállításaink között meghatározhatjuk,
hogyan szeretnénk a mappák közt tallózni, milyen ablakhátteret használunk,
hogyan jelölünk ki és nyitunk meg elemeket. Alkalmazhatjuk a webstílus és a
klasszikus stílus elemeinek kombinációját, például a különféle elemeket
megnyithatjuk dupla kattintással, ugyanakkor az ablakok háttereként
használhatunk weblapokat.
|
|
Az
Active Desktop szolgáltatás segítségével weblapokat jeleníthetünk meg az
Asztalon webböngésző megnyitása nélkül. Megtekinthetjük kedvenc World Wide Web
helyeinket, vagy akár saját weblapjainkat is. A Microsoft webhelyén található
Active Desktop képtár meglátogatásával valós idejű tartalmat is felvehetünk az
Asztalra, például az MSNBC időjáráslapot, vagy a BNR napi valutaárfolyamát.
Az
Active Desktop szolgáltatással jobban használható munkaterületet alakíthatunk
ki, függetlenül attól, hogy az Asztal melyik beállítását használjuk. Az Active
Desktop a következő elemek megjelenítésére alkalmas:
1.
Élő, frissített információ, például időjárás-jelentések, árfolyamjelzők,
sporteredmények vagy a kiszolgáló állapota
2.
Vállalati intranetlapok.
3.
Működő hivatkozásokat tartalmazó Office dokumentumok
4.
Több, hálózatban vagy az Interneten összekapcsolt számítógép közös Asztala
6.
Webes keresőprogramok
A
Windows Millennium több olyan elemet tartalmaz, melyet kipróbálhatunk az Active
Desktop szolgáltatással. Ha például a Channel Bar sávot felvesszük az Active
Desktop asztalra, gyorsan hozzáférhetünk a kedvenc csatornáinkon át érkező
webtartalomhoz.
Az
egér jobb oldali gombjával kattintsunk egy üres területre az Asztalon.
Megjelenik
egy helyi (repülő) menü.
Mutassunk
az Active Desktop pontra, majd kattintsunk a Megjelenítés weblapként parancsra
[View As Web Page].
Ha
a webtartalom megjeleníthető az Asztalon, egy pipa jelenik meg a kiválasztott
parancs mellett.
Megjegyzés
Az Active Desktop asztalon látható elemek a Windows Millennium telepítési
módjától függően eltérőek lehetnek — a számítógépgyártók gyakran egyedi Active
Desktop asztalt alakítanak ki.
Az
egér jobb oldali gombjával kattintsunk egy üres területre az Asztalon, majd
kattintsunk a Tulajdonságok parancsra [Customize my Desctop…].
Megjelenik
a Képernyő tulajdonságai párbeszédpanel.
Kattintsunk
a Web fülre, és ha nincs bejelölve, jelöljük be Az Active Desktop megjelenítése
weblapként jelölőnégyzetet.
Kattintsunk
az Új gombra.
Ha
élő elemeket szeretnénk felvenni az Asztalra, például árfolyamjelzőt vagy
folyamatosan megjelenő híreket, kattintsunk az Igen gombra, és látogassuk meg a
Active Desktop képtárat a Microsoft webhelyén, ellenkező esetben kattintsunk a
Nem gombra.
Megjelenik
az Új Active Desktop elem párbeszédpanel.
Adjuk
meg a helyet a Hely mezőben, vagy a Tallózás parancsra kattintva keressük meg
az elemet, majd kattintsunk az OK gombra
Az
elem az Active Desktopra kerül.
Az
egér jobb oldali gombjával kattintsunk egy üres területre az Asztalon.
Megjelenik
egy helyi menü.
Mutassunk
az Active Desktop pontra, majd kattintsunk a Frissítés most parancsra [Update
Now].