SZIASZTOK!

 

Itt a HARD LAWS zenekar Székelyudvarhelyről. 1997-ben alakultunk meg ABYSS néven. Ebben az időszakban csak feldolgozásokat játszottunk. Néhány tagcsere és egy pár koncert után felvettük a HARD LAWS nevet és saját dalokat is írtunk. Ekkor a zenekar egy stabil felállásban zenélt:

Zilincki “Jocó” József – sz. gitár

Kibédi “Kipcsi” Ferenc – gitár

Vas “Truli” László – b. gitár

Bartalis Őccse Péter – dob

Ráduly Levente ének

Ezzel a felállással egy évet zenéltünk. Ebben az időszakban találtuk meg azt a zenei vonalt amely közel volt hozzánk a heavy, power zene keveréke. Ekkor volt két fontos koncert a mi számunkra: az első koncert a székelyudvarhelyi ifi házban volt, a szekszárdi LAY OFF zenekarral. A második pedig az udvarhelyi motoros találkozón volt, a budapesti KISS FOREVER BAND zenekarral. Elkészítettünk két dalt demo formályában, egy barátunk Demény Huba segítségével.

Majd ezt követően kiszállt a zenekarból az énekesünk Ráduly Levente. Szerencsére hamar megtaláltuk az új énekest Boér “Zotyo” Zoltán személyében. Olyan feldolgozásokat játszunk mint: HELLOWEEN, GAMMA RAY, PINK CREAM 69, JUDAS PRIEST. Jövőben 2002-ben egy újabb demót szeretnénk elkészíteni ami reméljük hogy jobban fog megszolalni mint az első.

Véleményeket, koncert meghívásokat ide várjuk: sumecz@yahoo.com vagy hard-laws@freemail.hu

Köszönettel: szüleinknek, barátainknak és Sümecnek a támogatásukért.

Itt két szöveg található, amelyikből az egyik halható is.

 

BLACK KNIGHT

 

BLACK SHADOWS IN THE DARKNESS

CLATTER OF HOOFS HEARING TO THE EAST

HIS RED I LIKE THE SUNBEEM

HIS HORSES SADDLE FOR THE LIFE

 

COMES FROM A GREAT DISTANCE AND THE GOES FAR

HE TAKE POSITION ON THE BATTLE FIELDS

MENY BLOODI BEATLERS HOOS REVENGE

RUNNING IN THE DARKNESS COURAGE BLOODI STROKE

 

HIS NAME IS BLACK KNIGHT

HONESTY IS BRAD

READY TO FIGHT FOR THE PEOPLE

TO FIGHT FOR THE TRUTH

 

HIS IS LIKE A DOWN

THE ENEMY IS RUNNING FAR AWAY

HISSPENDING HIS SAY SO

HI NEVER GIVE UP

 

BLACK KNIGHT, EDGED SWORD

BLACK KNIGHT, KEEN EYES

BLACK KNIGHT, UNMERCYFULL

BLACK KNIGHT, HELP US

 

FIGHT WE THE US

YOU CAN’T GOON US

 

INDULJ

 

UTOL FOG ÉRNI A JEL

INDULJ HÁT, HA INDULNOD KELL

MESSZE VISZ AZ ÚT, VADÁSZ RÁD AZ ÉJ

HOSSZÚ MÉG A TÉL

 

TE KELLESZ NEKEM, ÁRNYÉKVILÁG

VÉGIG FOGOM JÁRNI TEÉRTED

HA BÍZOL BENNEM, MAJD MEGÉRTED

A CÉLT, A CÉLT, A CÉLT

 

INDULJ HÁT, HA INDULNOD KELL

ELŐTTED AZ ÚT, MENEKÜLJ INNEN

INDULJ HÁT, HA INDULNOD KELL

MEGMENT AZ IDŐ, CSAK ŐRÜLT NE LÉGY

 

MEGHALLOD MAJD A JELT

KEZEDBEN A TÉT, FEJEDBEN A KÉP

SZÍVEDBEN A FÁJDALOM

INDULJ HÁT, HA INDULNOD KELL

MESSZE VISZ AZ ÚT, A MULTADBA FUT

MEGÉRTED ÉS ELHISZED, NE FÉLJ.

 

Tel. Kipcsi 066-210937, Öccse 066-212616, Zotyó 095808078.

 

vissza