Köszöntelek weblapomon!

 

A nevem Sántha Éva Katalin, becenevem Cica. 1974. augusztus 30-án születtem Székelyudvarhelyen, Erdélyben. Negyednégykor láttam meg a napvilágot, súlyom háromkiló  tizenötdeka volt, a hosszamra nem emlékeznek.

Fejlődésemet fotókkal illusztrálom.

 


A következő kép láttán szinte mindenkiben átvillan az a gondolat, hogy nekem is van ilyen, hisz minden kezdős kisiskolásról készül ilyen fotó. Tanulmányaimat a 6-os általános iskolában kezdtem. A nyolc osztály elvégzése után felvételiztem az akkori Dr. Petru Groza líceum (Tamási Áron gimnázium most) textil szakára, ahol két évet jártam majd ezt követően ismét felvételiztem akkor már a Bányai János szaklíceum faipari szakosztályába, ahol 1992-ben érettségiztem. Az idén lesz a tízéves érettségi, találkozom, ha lesz, aki megszervezze. Hogy telik az idő! Olyan mintha a tegnap lett volna. Érettségi után még elvégeztem az UCECOM iskolában egy technikumot ruhatervezés szakon. Tanulmányaimat befejezve vagy talán csak abbahagyva, hisz az ember holtáig tanul, dolgozni kezdtem. A szakmámnak megfelelően a készruhagyárba, IKOS CONF. SA.-nál helyezkedtem el és a mai napig ott is, dolgozom. Eleinte a termelésben dolgoztam, húztam egy kicsit az igát, de már elég régóta egy raktárban vagyok, mint raktáros. Ez egy kisraktár, ahol mellékanyagokat tárolnak, olyanokat, mint: gomb, cérna, zipzár, meg ilyenek vannak, ezeket kell átvenni és kiadni a termelésnek. Szeretem ezt a munkahelyet, mivel nem monoton, mindennap történik valami. Egy kicsit még magamról magasságom 160cm, a súlyom 54kg, szemem kék, hajam mikor ilyen-, mikor olyan, eredetileg barna, jelenleg mellírózott. Hajadon vagyok, jelenleg van egy barátom. Kedvenc időtöltésem közé tartozik a zenehallgatás, korcsolyázás, kerékpározás. Szeretek moziba járni, kirándulni. Még egy pár fotó, amelyet a legutolsó szabadságomkor készítettem a román tengerpartnál.

 

 

Hát ennyit magamról dióhéjban, mesélni még nem tudok, hisz még fiatal vagyok s előttem az élet. Éppen ezért:

“ NAGYON KELL VIGÁZZAK MAGAMRA,

MERT BELŐLEM CSAK EGY VAN.

MÁSOK TÖBBEN VANNAK,

ŐK KÖNNYEBBEN PÓTOLHATÓAK.”

 

Ha írni akarsz, címem:

santha_eva_katalin@yahoo.com