Babóka

 

1997-ben az iskola elvégzése után nemsokára megismerkedtem jelenlegi párommal. Talán elmondhatom, szerelem első látásra, 1998-ban eljegyeztük egymást, majd 1999-ben összeházasodtunk. 2001_11_29-én megszületett kapcsolatunk és szerelmünk gyümölcse babókám, Krisztina.

 Elmondhatom, hogy nagy boldogságot hozott életünkbe hisz tervezett és várva-várt kisbaba. 3, 20 kg-mal születet, ezen a képen alig 24 órás, gyönyörű volt már az első percen.

 

 

 

 Nagyon csendes volt az első időszakban evet és aludt. Imádja a vizet, a fürdetést nagyon kedveli. 4 hónaposan, már ült, sőt fel is akart állni.

 

 

 Bármit megeszik, az étvágya kitűnő. 6 hónapos kora óta bilibe végzi nagydolgát. Imádja a járókát, szabadon jöhet, mehet a szobában, nagyon serény, minden érdekli, ami új és útjába akad.

 

 

 8 hónapos korában kimondta élete első szavát „MAMA”, majd sírva fakadtam, mikor meghallottam. 10 hónapos korában felállt a kicsi ágyban, sőt most már körbe is megy. Néha 2-3 percig is sikerül megállnia egyedül. Annyira örülök, hogy ilyen ügyes, hogy ép és egészséges. Most értettem meg csak igazán édesanyámat, hiszen gyermekésszel értelmetlenül álltam előtte és csak néztem, hogy miért sír mindig, ha beteg voltam, az aggódás könnyei, ha rossz voltam, a bánat könnyei, de mikor ügyes voltam, akkor is könnyes volt szeme, nem értettem, de ma már igen, az ember örömkönnyeket is hullat, erre most sikerült rájönnöm, mióta anya lettem.

 Azt kívánom minden embernek, hogy életében csupa örömkönnyek hulljanak és akkor boldog, békés lesz a világ.

 

Öröm a háznál

 

Az egész világ tudtára adom,

boldog vagyok, hisz

édesanya vagyok.

 

Nincs csodálatosabb érzés

kerek e világon, hisz

életet adok, s cserébe mindennap

boldogságot kapok.

 

Két kis láb, mely még bizonytalanul áll,

két kis kéz, mely szorosan ölel át,

egy szempár, mely kérdőn néz rám.

 

Oly tiszta tekinteted…,

s szíved, lelked felém,  kiált

szeretlek téged édesanyám.

 

Mikor nevetsz, a szemed is kacag

szereteted, mely felém halad

megérinti szívemet,

kimondhatatlanul szeretlek.

 

2002.11.6.

 

 Köszönöm, hogy ez időt az én gondolataim elolvasására szánták. Minden jót kívánok, maradok tisztelettel Balázs Csilla, Székelyudvarhelyről.