Hárpiasas (Harpyia destructor)

 

 

 

A sasnak, mint a «madarak királyának», kitünő tulajdonságai, nevezetesen magas röpülése, éles szemei,

bátorsága és roppant ereje folytán a mitológiában nagy szerepe van; a görögöknél mint Zeus kisérője, illetőleg mint hatalmának kifejezője jelenik meg; a római monda szerint pedig Tarquiniusnak sas jelentvén meg a királyi hatalmat, ekkor a sast is felvették a királyi jelvények közé, sőt megtartották ezt a királyság bukása után, mint a köztársaság hatalmának s magának a köztársaságnak szimbólumát; ez mind a római légiók hadi jelvénye, a katonaságtól nemcsak tisztelésben, hanem imádásban is részesült, s egyetlen sas elvesztését nagyobb csapásnak tekintették, mint egy veszített hadjáratot, azért egyes római hadvezérek megtették azt a merész kísérletet, hogy nagyon szorongatott helyzetben a sast az ellenség sorai közé dobták, midőn aztán vagy oda veszett az egész légió vagy az ellenséget szétverve odaveszett a sas is.

vissza