Külső megjelenése alapján azt hihetnénk, hogy az autók, motorok gumiabroncsa kizárólag gumiból készül, noha valójában négy fő összetevőjük van: gumi, szövet, vegyi anyagok és fém. Mindegyik egy-egy speciális feladatot lát el, és ezek együttesen adják a gumiabroncsoktól megkívánt tulajdonságokat. Kívülről természetesen a gumit látjuk, amely a futófelületet és az oldalfalakat alkotja, anyagába azonban más vegyi anyagokat is kevernek. Belülről a gumiabroncs szilárdságát vázas szerkezete adja, amelyet szövet-textilbetétek - gumírozott kordszövet rétegek - alkotnak és attól függően, hogy a gumiabroncs diagonális vagy radiális szerkezetű, körbefutó szövet- vagy acélbetéteket is tartalmaz. A gumiabroncs merev vázát a - nagy szakítószilárdságú, gumibevonatú acélszálakból álló - peremek adják, amelyek használat közben a gumiabroncsot biztonsággal a tárcsához szorítják. A gumigumiabroncs vegyi összetevői ellenállóvá teszik az elhasználódással, a hővel és az elöregedéssel szemben.

A gumiabroncsépítés összetett folyamata a gumi keverésével kezdődik a gyárban. A gumi - akár az ültetvényekről származik, akár ember alkotta szintetikus műgumi - bálákban érkezik, amelyeket géppel aprítanak kisebb darabokká. Ezután a gumit őrlik vagy lágyítják egy őrlő-géppel, egy Banbury nevű keverővel, vagy mindkettővel. A gumiőrlőgép két üreges acélhengerből áll, melyek egymással ellentétes irányban, egymás felé, különböző sebességgel forognak, így nyíróhatást hoznak létre a közöttük elhelyezkedő alapanyagra. A Banbury-keverő rotorjai hatékonyabban aprítják és keverik a gumit. A gumihoz kevert összetevők és vegyi anyagok típusa és mennyisége attól függ, hogy a gumiabroncs melyik részén használjuk ezeket. A gumiabroncs két alapvető részből áll: a futófelületnek - amely az úttal közvetlenül érintkezik - kell biztosítania a megfelelő tapadást, miközben ellenállónak kell lennie a kopással szemben. A másik alkotóelem a karkasz, vagyis a gumiabroncs oldalfala, amely a gumiabroncs szilárdságát és rugalmasságát biztosítja.

 

20 fontos tudnivaló a gumiabroncsok biztonságáról

 

1)      A kifogástalan állapotú gumiabroncsok nélkülözhetetlenek a biztonságos vezetéshez.

2)      Ezek képezik az Ön egyedüli kapcsolatát az úttal, és döntően befolyásolják a kormányzást, fékezést és gyorsítást.

3)      Egy gumiabroncs átlagos érintkezési felülete az úttal nem nagyobb, mint egy lábnyom.

4)      A megfelelő gumiabroncsok - megfelelő kiegyensúlyozottság és gyárilag előírt légnyomás - nemcsak a biztonságot befolyásolja, hanem utazását is kényelmesebbé teheti.

5)      A helytelen légnyomás - magas vagy alacsony - a gumiabroncsok és csapágyak gyors elhasználódását okozza.

6)      Az alacsony nyomású gumiabroncsok növelik az üzemanyag-fogyasztást.

7)      A túlságosan keményre fújt gumiabroncsok csökkentik a tapadást és kényelmetlenné, rázóssá teszik az utazást.

8)      Ellenőrizze a gumiabroncsok légnyomását kéthetente.

9)      A gumiabroncsokat akkor ellenőrizze, amikor azok hidegek. Még egy rövid utazás is felmelegítheti a gumiabroncsokat, ami növeli a légnyomást.

10)  Megbízható nyomásellenőrző műszereket ma már szinte minden benzinkútnál talál.

11)  Minden új gépkocsigumiabroncsnak meg kell felelnie az európai sebességi és tartóssági szabványoknak, amit az oldalfalon lévő „E” vagy „e” betű jelöl.

12)  A gumiabroncs tapadása vizes úton a gumiabroncs kopottságának függvényében csökken.

13)  Vizes úton célszerű csökkenteni a sebességet, ez javítja a tapadást.

14)  A törvény által megszabott legkisebb futófelület-mélység gépkocsik és könnyű járművek számára Európában 1,6 mm a gumiabroncs futófelület-szélességének középső háromnegyed részén és körben a gumiabroncs teljes külső átmérőjén.

15)  Sok veszélyt rejteget a részlegesen kopott vagy használt gumiabroncsok vásárlása.

16)  Előéletük ismeretlen és látszólag jó kinézetük veszélyes hibákat rejthet, melyek baleseti károsodásból vagy szakszerűtlen javításból származhatnak.

17)  Törvényellenes és nagyon veszélyes azonos tengelyen radiál- és diagonálgumiabroncsokat vegyesen használni.

18)  Veszélyes olyan gumiabroncsot használni, amelyen látható hibák vannak, úgymint látható foltok, kilátszó szövet vagy huzal, vágások, repedések vagy dudorok.

19)  A gumiabroncsoknak meg kell felelniük a vezetett jármű típusának.

20)    Ha bármilyen veszélyes, a törvényi előírásoknak nem megfelelő gumiabroncsot használ, az komoly büntetést vonhat maga után.