Hajómodellezés

 

Már gyermekkoromban észre vettem, a székelyembernek van egy nagyon jó szerszáma, a bicskája, amit felhasznál a mindennapi életben fúrás-faragásra is. A modellezők legfontosabb szerszáma viszont a lombfűrész.

A fúrás-faragást a régmúlt rendszerben a „Pionírok házá”-ban kedveltem meg a hajómodellező körön. Több mint tíz évig modelleztem aktívan, ebből hat évet versenyekre készültem. Voltam megyei első és országos negyedik helyezett. A legnagyobb modellem egy versenyvitorlás hajó volt 90cm hosszal az orrtól a faráig és 150cm magas a tőkesúlytól az árboccsúcsáig.

Sajnos a mai rohanó világ nem nagyon hagy szabadidőt, pedig szívesen levenném a szekrény tetejéről a porosodó hadi hajót, hogy a repedéseit betömjem, és a motorját bedurrantsam.

A régi szép időkben, négy kategóriában indultunk versenyekre:

·        Versenyvitorlás

·        Motoros hajó

·        Prototípus hajó

·        Távirányítós hajó

Ezen kívül a magunk kedvtelésére építettünk még:

·        Tengeralattjárót

·        Makettet

A tengeralattjáróról annyit kell tudni, hogy a legnehezebben építhető modell. A maketteket pedig plusz időtöltésként készítettük. A maketteknél nem az volt a cél, hogy úszni tudjon, hanem, hogy az eredeti hajóhoz a legapróbb részletekig hasonlítson. A szocializmus éveiben a legtöbbet formázott modell természetesen az AURORA cirkáló volt. De készítettünk makettet Kolumbusz híres SANTA MARIA hajójáról, vagy próbálkoztunk Nelson admirális csatahajójával is.

Egy bármilyen hajómodell úgy készül el, hogy:

1.      Egy tervrajz szükséges, amely kicsinyített léptékben ábrázolja az eredeti hajót.

2.      A hajóépítést a hajógerinc pontos elkészítésével kell kezdeni, keményfából. Majd erre helyeződnek a hajóbordák. Ezek alkotják a hajó vázát. Hogy a váz erős legyen, hosszant vékony lécekkel megerősítjük.

3.      Ez után következik a hajótest borításának a kivitelezése balza fából, majd ennek a tömítése és csiszolása.

4.      A következő lépés a hajótest festése és a merülési szint pontos behúzása.

5.      Majd a fedélzet aprólékos kiépítése következik.

Ha vitorlás hajót építünk, fontos a főárboc rúdjának szilárd elhelyezése a hajótestben, majd a vitorlák és kötélzet pontos beállítása.

Ha pedig motoros hajót építünk, akkor fedélzeti kabinokat kell építeni és a fedélzetet tele, kell rakni apróságokkal, mint pl.horgony, kormánykerék, hajókémény, korlátok, fényjelzők, stb. A fedélzeti elemek gyártására felhasználtuk a fogpasztás tubus kupakját: sziréna vagy fényszórók készítésére, a játékautók gumi abroncsát átfestve piros-fehérre: mentőövet kaptunk, a golyóstoll rézbetétjét felhasználtuk: ágyúcsőnek, vékony plexiből pedig: ablakot lehetett berakni. A fedélzetet és a hajótestet a szerint kell színre festeni, hogy hadi vagy civil hajóról van szó, a korabeli hajók padlóját pedig lakkozni szokás.

Ezen kívül, hogy a hajó jól ússzon, nehezékre van szükség. A vitorlás hajóknál ólom nehezéket szükséges szerelni, amit könnyen meg lehet önteni, ha homokban megformázzuk nehezék alakját. A motoros hajóknál a száraz elemek pontos elhelyezése a hajófenéken adta meg az egyensúlyát. A jó irányíthatóságot pedig a kormánylapát pontos beállítása és rögzítése határozta meg

XVII. századi kalóz gálya szerkezeti felépítése.

Utoljára hagytam a két kedvenc kategóriát:

Az egyik a prototípus modell, amelynek az volt a szerkezeti lényege, hogy eddig nem látott modern formát adjunk neki. A lehető leggyorsabb és legjobban irányítható legyen. A hajótest borítása is újdonság kell, legyen, pl. üvegszálas.

A másik kategória a távirányítható modell, amelynek a legfontosabb tulajdonsága a precíz irányíthatóság és a könnyű kezelés kell, legyen.

A hajómodellezés szeretette meg velem az olyan regényeket és olvasmányokat, mint: Kolumbusz Kristóf legendás hajó útja, Cook kapitány utazásai, a Nemo kapitány, Thor Heyerdahl expedíciós útja a bambusztutajon, vagy a híres kalózok, mint „Vöröshaju” John Henry Morgan és „Feketeszakáll” Edward Teach történetei.

Már csak azt szeretném, ha teljesülne az a vágyam, hogy egy igazi hajóra ülhessek, és körbe utazzam a Karib szigeteket vagy még a távolabbi Tahitire és Húsvét szigetekre is, eljussak.

És itt most befejezem, mert hanem mese lesz a vége.

 <BACK