Versek Én személy szerint a költészettel a középiskolába ismertem meg egy nagyszerű magyartanárnő által a neve Elekes Ilona. Ő szerettette meg velem a költészetet és ő avatott be a kulissza titkaiba. Vannak nekem is kedvenc költőim úgy ahogy másnak kedvenc autómárkája, vagy éppen kedvenc együttese. Ilyen költőim: Dzsida Jenő, Juhász Gyula, Petőfi Sándor. Kedvenc verseim: pl. Így volna szép, Milyen volt, Szeptember végén. Néha-néha saját verseket is írok. Sokszor csak úgy jönnek a rímek, hogy írjam egymás után és vannak amikor gondolkodnom kell. Olyankor leteszem az írószert és koncentrálok és akkor egyből sikerül.
Dzsida Jenő: Így volna szép Gyakorta érzek Olyan különös Kimondhatatlan Valamit- Mikor a kezem A rózsafáról Egy szirmot halkan Leszakít, Mikor átrezeg Egy síró dallam Finom húrjain A zongorának; Mikor szívemben Harcokat vívnak Hatalmas fénnyel, Hatalmas árnyak. Mikor a szó Mire se jó, Mikor szemem egy Ártatlan fényű Szempárba mélyed; Mikor álmodom És messzire elhagy A fájó élet; Mikor ujjongva Nevet a kék ég, S a szellő mégis Ezer zizegő Halott levélkét Takarít - Gyakorta érzek Olyan különös Kimondhatatlan Valamit. S akkor előttem Áll a nagy titok, Amelynek soha Nyomára jönni Nem birok: Miért nem szabad Azt a sejtelmes, Suttogó halát, Letépet szirmot Szavakba szednem?	Miért nem lehet Azt az örökös, Borongó, ködös, Szomorú álmot Papírra vetnem? Miért nem tudom Azt a pillantást Azt a sóhajt, Mit a futó perc Szárnyaira kapva Régen, elhordott - Megrögzíteni S aztán őrizni Örökre, csendbe? Az a sok síró Ábrándos érzés Miért nem ülhet, Miért nem gyűlhet Lelkem mélyére S nem tömörülhet Dalokká bennem? Vagy ha már róluk Dalt nem is zengek, Miért nem tudom Tudtokra adni Csupán azoknak Kiket szeretek, Akik szeretnek? Nem mondom szóval, Csak egy mélységes Szempillantással, Egy fénylő könnyel, Egy sóhajtással, - S csupán ők tudnák, Hogy mit jelent, Ez a rejtelmes Titkos beszéd: Így volna édes, Így volna szent, Így volna szép!
Búcsúzom Bánatom többe nem száll messze, Nem lesz aki elkergese. Te voltál ki vígaszt adtál, Mosolyoddal vigasztaltál. Sokáig reméltem, Hátha, mégis, talán... De te elfordultál s Többé nem mosolyogtál. Itt maradtam bánatomba sűjedve, Tovább várakozva rád. Ki barát voltál s Mégis cserben hagytál. Így végül csak azt kívánhatom: Találd meg az igaz, hü barátod, Ki neked vigaszt ad és bátorít, Ahogy én is tettem volna sokáig. Ha valamivel megbántottalak Bocsáss meg nekem. S ha rájönnél, hogy tévedtél Hidd el a barátságom mindig Vár majd rád