MAROSVÁSÁRHELY

A szobrok, féldomborművek és mozaikok ékesítik. A palota előcsarnokát freskók díszítik, a földszintjén a nagyteremben léphetünk be ahonnan a baloldali lépcsőn felmenve az első emeletre, megtekinthetjük a Tűkörteremnek nevezett, kivételesen szép fogadótermet amelynek ablakait értékes üvegfestmények díszítenek.

A második emeleten van a Kis-teremnek nevezett hangversenyterem, a harmadik emeleten pedig a Művészeti Múzeum.

1 ábra

Igen vonzó a Rózsák terének sok tarka virágágya, szökőkutak pompája, a főtér házainak különböző stílusa amelyek a régi időket tükrözik.

- Itt bemutatnám a KÚLTÚRPALOTÁ- t és környékét.

Egy kis földrajzi bevezetővel kezdeném, erről a szép városról ami a MAROS partjánál helyezkedik el.

1911-1913 között épült a Kultúrpalota ahol jelenleg a Tartományi Könyvtár, a Művészeti Múzeum, a zenei gimnázium a képzőművészeti iskola az Állami Színház lelt otthont. palota homlokzatát művészi

A tér keleti oldalán áll a római katolikus templom a város egyik legrégibb épülete. A templom főhomlokzatánál két magas torony áll, az ablak mélyedések, az emeleti árkádok, a templom oltára, a szószék mind-mind barokk stílusban készül, akárcsak a külső építkezés.

A templom mellett megtekinthetjük a kolostort amely még régebbi keletű mint a templom. A tér bal oldalán van az 1820-ban épült APOLLO- palota, a főtér legmagasabb épülete és ez előtt áll görögkeleti székesegyház. A főtérről könnyű eljutni azokra a nevezetesebb helyekre amelyek feltétlenül megérdemlik a látogatók figyelmét.

A Rózsák terétől keletre indulva megemlíteném, a Petőfi teret, itt áll a Görög- ház a város egyik régi épülete amely Petőfi Sándor emlékét őrzi. Ebben a házban töltötte Petőfi az utolsó éjszakáját, mielőtt a forradalmi sereggel Segesvár felé indult.

A Petőfi téren át eljuthatunk a város legvonzóbb turisztikai célpontjához, a dombtetőn emelkedő régi várhoz is.

2 ábra