Az iskola névadója

Az iskola 1991-ben kapta a Dr. Páter Benedek Fidé nevet. A falú szülötte volt, ezért iskolánk névadója. 1907-ben született és az erdélyi Ferencrend Tartomány főnöke volt. Neve méltán díszíti az iskola homlokzatát. Életét a tanulás mellett a tanítás, nevelés töltötte ki szinte megszakíthatatlanul.

1933-1939 között Csíksomlyón a papi hivatásra készülő ferences növendékek lelki irányítója, magisztere volt, ugyanakkor középiskolai tantárgyakat is tanított. Növendékei gondos nevelőként emlegették. Fidé atya az elvek embere volt. Egy tapodtat sem engedett az akkori istentagadó hatóságok csábításának a vallás kárára. Ő volt az elindítója a Szentlélek monográfiájának. Ez a munka tartalmazza a szülőföldünk történetét, összefoglaló leírását. Fidé atya lángeszű ember volt, gyors észjárású, sokoldalú, körültekintő, nemes ügyért könnyen lelkesedő. Mint történész, az igényes kutatások híve, szakmájának állandó tökéletesítője, a forrásmunkák felkutatásában különös érzékkel megáldott talentuma volt. Ha egy téma, gondolat megfogant benne, gyűjteni kezdte hozzá az anyagot, kis papírszeletekre jegyezte fel egy-egy fejezethez gondolatait, külön tasakba gyűjtötte jegyzeteit. Mikor képzeletében összeálltak a könyv fejezetei, s elég anyag állt a rendelkezésére, nekiállt a munkának, sűrű sorokba írta a könyveit, cikkeket, füzeteket. Saját lelkesedését át tudta adni másoknak, szenvedélyes ügyszeretete másokat is föllelkesített, magával ragadott. 1933-tól Csíksomlyón az ifjúság neveléséért felelős. Különösen a rendtörténet érdekelte. Nemcsak a dokumentumokat vallatta, de gyalogtúrákat és kirándulásokat szervezett a vidék megismerésére. Ez volt élete végéig kedvenc időtöltése. Élete száznál több hosszabb-rövidebb tanulmányt tartalmaz. Ezekből csupán 14 jelent meg nyomtatásban

 A székelyek eredetétől eljutott a madéfalvi veszedelemig. Mindenütt kereste-kutatta szülőfaluja népének jelenlétét. Hatévi börtönt szenvedett, ahol súlyos betegséget szerzett és1979-ben halt meg.