Családom

Ebben a rohanó világban, ahol az emberek annyira el vannak foglalva önmagukkal, saját érdekeikkel, hogy nincs idejük arra, hogy embertársaikra is figyeljenek, jóleső érzés tudni, hogy van egy otthonod egy családod, akikre mindig számíthatsz.

Szerencsés embernek magam, hisz gyermekkorom nagyon szép volt. Ismerhettem mind a négy, mondhatom nagyszüleimet, és három sédnagyszüleimet is. Vakációim társaságukban nagyon szépek voltak.

 

Hárman vagyunk testvérek, én a másadig. Mindhárman lányok vagyunk, ami sokszor jó volt, máskor pedig rosszabb, hisz a fiú munkák fölött sokszor veszekedtünk. Lassan kialakult mindenkinek a feladata, nővérem inkább a konyhán segített, én kint segítettem édesapámnak, húgom pedig itt is, ott is. Édesanyámnak van egy fiú testvére, aki velem egykorú, mivel egyfalúban laktunk nagyon sokat együtt voltunk és így ő is olyan volt, mint egy családtag.

A családban van három unoka, két lány és egy fiú. Nagyon segítő kész kis csapat. Kedvenc munkájuk a laskakészítés. Édesanyámnak mindig segítnek, ők hajtsák szerre a laskavágót, persze sorban, a veszekedés elkerülése végett.