Székely-udvarhely - Várostörténet

Székely-udvarhely az Erdélyi-medence délkeleti részén, a Nagy-Küküllő felső folyása mentén fekszik. Ott, ahol a Hargita lábánál elnyúló Láz találkozik a Küküllő menti dombvidékkel: a Szarkakő, a Nagyoldal, a Csiszer és a Budvár határolja.

Ez a vidék kedvezett az ember korai megtelepedésének: régészeti ásatások bizonyítják, hogy a város és környéke évezredek óta folyamatosan lakott.

A települést a XIV. század első felében a Telgdi Esperesség központjaként jelzik. Neve először a 1332-es pápai tizedjegyzetekben szerepel Udvarhely alakban. Mezővárosi jellegű fejlődése a XV. Századtól figyelhető meg. Az Udvarhely névvel először 1448-ban, Hunyadi János egy itt tartott birtokperében találkozunk. Mezővárosi rangját – Oppidum Udvarhely – már 1485-ben oklevél említi. Kiváltságait a magyar királyoktól és az erdélyi fejedelmektől szerzi. Így Izabella királyné 1558-ban minden adótól és rovataltol mentesíti Udvarhely mezvárosát. Ugyancsak tőle kapja pecsét és címerhasználati jogát is. Címere: páncélos kéz tőrrel, amelyre szív és medvefej van tűzve, a címer felső felében négy csillag közt 1558-as évszám. A pecsét körirata SIGILIUM OPPIDI SICULICALIS UDVARHELY. A Székely előtagot nevében első ízben Bethlen Gábor használja.

Székely-udvarhelyen több ízben tartottak székely nemzetgyűlést és székely hadiszemlét. A nemzetgyűlések közül igen jelentős az 1505. november 23.-i. Ekkor fogadják el a „székelyek Constitutioját”(a székely nemzet törvénykönyvét és pertitioját), és alkotják meg a főtörvényszéket. A tizenhét bírából álló törvényszék Udvarhelyen 1652-ig működik, és ellátja az egész székelyföld peres ügyeit. Ezért kapja Udvarhely-szék az „anyaszék” elnevezést, s ennek antológiájára lesz a város a „székely nagyváros”, miközben fokozatosan nyeri el önállóságát.

A XVI. század második fele olyan változást hoz Udvarhely életében, amelyet a város egykori krónikásai valamennyien megemlítettek: fejedelmi rendeletre ekkor,1571-ben csatolják a városhoz a Jézus-kápolna tövében, a Nagy völgyben elterülő Gyárosfalvát, hat ével később, 1577-ben pedig a Szarkakő felé vezető út mentén a Puszta nevű határrészen fekvő Szentimrét. A XVII. század elején a Nagy-Küküllö jobb partján, a Budvár és a folyó között elterülő Ciberfalva lakoi költöznek a városba. Valószínűleg ugyanaz történt a XVII. század fordulóján Dánfalvával is, amely a Szentire közelében a, Mórúm-patak mentén fekvő, alig néhány házból álló település lehetett.

Lakatos István 1702-ben „az egész székelyföld fővárosának„ nevezi: „A város területe igen keskeny, kevés erdeje van… A hegyoldalakon lévő földek jórészt terméketlenek; valamivel kövérebbek a… Küküllö völgyében, a síkon fekvők .”

Három évtizeddel Lakatos István leírása után, 1735-ben az Erdély birtokba vevő Habsburgok leírást készítenek Erdélyről, feltérképezik a településeket, a városokat pedig képileg is megörökítik. Így születik meg Udvarhely első képi ábrázolása, I. J. Haas rajza , amelynek eredetijét ma a bécsi Hadilevértárban őrzik.

A hadimérnök által készített rajz hitelesen adja vissza a XVIII. század elei Udvarhely méreteit. A rajz feltehetően a romai katolikus temető mai ravatalozója tájáról készült.

A képen Udvarhely városának központja és a Botos utca házsora látható. Az épületek közül kiemelkednek az előző romai katolikus templom és plébánia, a Csonkavár, az első református templom és a barátok temploma. Ez utóbbi tornyai alacsonyabbak a mostaninál azok építése ugyanis 1771-ben fejeződött be. A háttérben Betlenfalva és Szombatfalva körvonalait láthatjuk.

Ezek a kis települések a városba beolvadva növelték udvarhely határát. Így lett a környék területileg is legtekintélyesebb településévé, céhipara, sokadalmai, előnyös közúti fekvése révén pedig hamarosan a vidék közműipari, kereskedelmi és művelődési központjává vált.