Bemutatkozás Bencze Attila vagyok, Székelyudvarhelyen születtem 1985/Július/1. Iskoláimat a Benedek Elek tanítóképző, Kós Károly szakközépiskolában, majd a Bányai János Műszaki Kollégium Sportosztályában végeztem. Itt szereztem meg sportoktatói szakdiplomámat és érettségi diplomámat is. Szeretem az irodalmat, művészetet, kultúrát, színházát, a zenét és a sportot is. Először nyolcadikos koromban találkoztam úgy az irodalommal, hogy le tudta kötni a figyelmemet, majd beiratkoztam a városi könyvtárba, ahol olyan könyvekkel találkoztam, melyek megváltoztatták személyiségem és jobban az irodalom felé fordultam. Olvastam prózai és lírai műveket, de az utóbbi tudott magával ragadni annyira, hogy kilencedikesen ceruzát és lapot ragadva leültem és megírtam első komolyabb versemet. Tizenegyedikesen megmutattam verseimet Elekes Ilona tanárnőnek, aki véleményezve azokat tovább tolt ezen az úton. De hogy folytassam a versírást kellettek azok az olvasott művek, melyek létértelmezést, élményt és ösztönző forrást adtak, hogy írjak még többet, még többször, még tovább. Egyik ilyen versem az Itthon Erdélyben című: Új álmokat kergetve vitt a lelkem; de hirtelen feldobbant a szívem – rám kiáltott egy remegő megálljt! A hosszú bársony lepel lehullt a szememről, s megcsípte könnycsatornám a baráti köd. Számos fa hajladozva tárta felém, suhanva lebegő selyem kezét. Hideg, arany korsójából a természet ezüst vizet merített nekem. S a bánatos Nemere szél, hát nem erre jött épp? Megállt, megpihent, felém nézett, megtörölte puha kezével szemeimet. –Köszönöm nektek erdélyi fák: gondozzátok a múlt, jelen, jövendő melegágyát! Itt van egy fa a millióból, mely még mindig őrzi gyerekkorom, nevemet őrzi ráncos, öreg teste; az emlékek örömkönnytükreiben peregnek! Szívem vulkánként feldörren, s a lángoló lávatenger szorongatja lelkem! Leülök az ápoló, öreg Anyaföldre Hazám bölcsője mély álomba ringat engem.