Vass Réka Elisabeth vagyok, néhány festményt szeretném bemutatni.

Tizenkét évig jártam a „Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában”, ahol tanultam: rajzot, grafikát, szobrászatot, művészettörténetet és festészetet, amelyre szakosodtam is.             

Tanulmányaimat nem folytattam ezen a téren, de hobby-ként továbbra is festegetek.

E-mail címem: vass_reka@yahoo.com

Bemutatnám részletesebben az „ÚTVÁLASZTÁS” című festményemet, amelyben tükröződik az egész gondolkodás módom a világ emberei egyéniségéről és személyiségéről

Az „Útválasztás cím sugallja, hogy bizonyos lehetőségek közül kell választani valakinek valamit. Az utak az élet útjait, az utak végén a kapuk a célpontot szimbolizálják. Az út szimbóluma jeleníti, hogy milyen döntéseket hozunk (melyik útra lépünk) életünk folyamán, a kapuk a döntések által hozott sorsunkat.

A kapukból egy pontba összefutott utakon egy arc látható, amely tanácstalanul néz  mindenfele, döntéshozás, választás előtt áll.

Vannak lehetőségek amit felkínál az élet, ez lehet jó vagy rossz, de lehet átlagos. A kérdés az, hogy mi mit akarunk és mennyire vagyunk erősek, hogy elérjük azt amit szeretnénk.

A rosszat, a bajt nem is kell keresnünk, akarnunk az jön magától. Elcsábíthatnak olyan dolgok az életben, amit úgy gondolunk, hogy könnyebben megkapunk törvénytelen, rossz úton. Sőt lehet, hogy úgy gondoljuk nem vagyunk képesek igazságos, becsületes, tisztességes, jó úton megszereznünk amit akarunk.

Saját magunk kell döntenünk, választanunk, hogy milyen életet akarunk élni.