Jelenünk

 

"Hej,óvoda,

Óvoda,

De fényes az ablaka

De tágas az ajtaja,

De szép tiszta

Minden terme

Zsibong a sok

Gyermek benne;

Olyan, mint egy kacsalábon

Forgó  ékes palota.

Hej, óvoda,

Óvoda,

De sok gyerek

Jár oda…      Mese Vackorról:Kormos István

 

Miután alkalmunk nyílt több reformpedagógiai programot is megismerni választásunk a Projekt módszerre esett. Nevelési koncepciónk „ A kisgyermek, amit hall, amit lát, már inkább megjegyzi, de amiben tevékenyen ő is részt vesz, bizonyára bevésődik az emlékezetébe.

Kodály Zoltán .

A munkánkat a fenti üzenet jellemzi, ami nem más , mint a gyermek cselekvés általi tanulása játékosan. Azért választottuk a Projekt módszert mert azt tapasztaltuk, hogy a feladattudat fejlesztése mellett nagyszerű módon kapcsolja be a szülőket az óvodai tevékenységünkbe.

Helyi alternativ programot is felkínálunk. Már hagyományossá vált az ERDEI ÓVODAprogramunk amit 2000-től indítottunk be, azzal acéllal, hogy a gyermekek önállósodás közben ismerjék meg a tágabb környezetüket(erdő, mező, fennsík, hegy, tó, folyó, növény-és állatvilág)

Egy másik választható programunk a hagyományőrzés. Ez által erősítjük az együvé tartozást, a nemzeti identitástudatot a gyermekekben. Ennek keretén belül a gyermekeknek lehetősége nyílik, hogy megismerje és művelje tájegységünk hagyományait, mint a betlehemezés, farsang, Illyés égetés, húsvéti tojásfestés, pünkösdölés, szüret, határkerülés.

Ép testben ép lélek-gondolatával választottuk harmadik alternativaként a testnevelést, melyet szakos tanár irányít.

Berendeztünk egy korszerű logopédiai termet ahol szakképzett logopédus foglalkozik a rászoruló gyerekekkel.

A jelen felelőssége egyben a jövő felelőssége és lehetősége is. Másokkal és önmagunkkal szemben is, formálni és formáltatni.