A Vadrózsák Művelődési Egylet:

  1924-ben hozott törvény, valamint az alapító tagok által 1992. december 13-i alakulógyűlésen felvett és aláírt jegyzőkönyv alapján jött létre. Művelődési jellegű, amelyeknek feladata a műkedvelő alkotó, művészi- művelődési mozgalom támogatása és a helyi néphagyományok megőrzése.

Az Egylet célul tűzte ki maga elé az egykori híres- neves római katolikus énekkar örökségének továbbvitelét és a fejlesztését, a hagyományos színjátszás életben tartását.Az Egylet tagjai a helybéli 15. életévüket betöltött ifjak és felnőttek, akik elfogadták az Egylet Alapszabályzatát, és tevékenyen részt óhajtanak venni az Egylet célkitűzéseinek megvalósításában.

A tagság 35 alapító taggal indult, amelynek elnöke: Balázsi Rózsa tanítónő. Eddigi tevékenységnek számolható az I. és a II. mai falusi tárgyú színdarabíró- pályázat, valamint a nyertes műveket bemutató székelyszentléleki fesztiválok sikeres megrendezése, amire az EMKE- vel közösen vállalkoztak.

Az I. Falusi Színjátszó Fesztivált 1996. dec.15- én rendezték. A II. Falusi Színjátszó Fesztiválra 1998. nov. 23- án került sor.Az első díjas művet a szentlélekiek vitték színre, ellenben az Egylet tevékenysége nem merült ki csupán ebben.

1848- 1849- es emlékünneplést szerveztek 1999- ben, kopjafaavatással és a Tájházunk 20. megnyitási évfordulóját köszöntő műsorral egybekötve. 2003- ban ünnepelték a Tájház létesítésének 25. évfordulóját.