A falu temploma és egyházi képe

 

 

Neve Szent Péter tiszteletére épített középkori templomáról tanúskodik.

 Maga a templom is középkori formákat őriz, ahogy Orbán Balázs megállapítja: ,,…a késő gót kornak XV. századában épült szerény emléke, amint azt nyugati kapuzata (melynek felső felét henger tagozat ékíti) és vesszővel ékes átszelt lóherívű mellékajtaja bizonyítja’’.(Az egykori csúcsíves nyugati kaput Orbán óta átalakították).  A jelzett korra jellemző sokszögzáródású szentélye is. A diadalívnek csak a nyoma látszik.

A hajó festett kazettás famennyezete 1758-60-ból származik. 1937-ben a késő gótikus kori festett karzat maradványait a sepsiszentgyörgyi múzeumba szállították. A jelenleg használatban levő orgona 1902-től szolgálja az egyházközséget, készítői a brassói Cioflek testvérek.

A templomot kőkerítés vette körül, ennek csak egy szakasza maradt meg, mely a négy saroktámmal szegett, egyben

bejáratként szolgáló tornyot fogja közre. Ez utóbbi formája 1851-ig a közeli szász templomerődök tornyaihoz volt hasonlatos (tehát törpe falazaton még törpébb négyoldalú zsindelyfedél tornácozattal ellátva, minden díszítés nélkül.) Építése az 1520-as évek elejére tehető. Bejárata előtt áll a falu egyetlen székelykapuja.

Jelenleg két 1922-ben öntött harang van az egyházközség tulajdonában, a régebbiek történetének elmesélésére itt most nem térek ki.

A falu középkorban csak tisztán katolikus lakói a reformáció után az unitárius vallást választották, s a temlomot is unitáriussá alakították. A XVIII. századtól unitárius anyaegyház, noha már 1693-ból feljegyezték az első itteni lelkész nevét. Anyakönyvi feljegyzések 1941-es adatok szerint 1747-től voltak. A jelenleg meglévő legrégebbi anyakönyv feljegyzései 1786-tal kezdődnek.

Lakóinak vallási megoszlása az idők során a következőképpen alakult:

 

Év

Lélekszám

Unitárius

Református

Római katolikus

Görög katolikus

1857

238

207

30

1

0

1900

278

265

12

0

1

1930

297

291

2

2

0

 

A jelenlegi 196 lakos nagyobbrészt unitárius vallású. Az egyházközség az amerikai egyesült államokbeli Minnesota állam St. Paul városával ápol testvérközösségi kapcsolatokat.