Életmód, megélhetési lehetőségek

 

 

 

            A farkaslaki ember életének nagyon fontos alakítója volt az a tény, hogy a falu határának szűkreszabottsága és a termőföld minősége miatt a megélhetést a föld, a szántó-vető munka, az állattartás és növénytermezstés nem bíztosította. Ez kényszerítette őket arra, hogy más megélhetési lehetőségek után is nézzenek: iparral, kereskedéssel foglalkozzanak, s hogy olyan sokat mozogjanak-utazgassanak szerte az országban.

            Az utóbbi időben-1989 után- már a nagyvilág is eljön Farkaslakára, a község turisztikai nevezetességeinek köszönhetően. Farkaslaka látnivalóiról nemrég (1996) jelent meg a Szabó Barna és Jakab Csaba szerzőpáros tollából egy csinos kis kiadvány, melyben a szerzők a település fontosabb középületeit, a nép építkezés régi emlékeit elég részletesen bemutatják. Ez a kötet, amely 1999-ben második kiadást is megért, valamint a falu nagy szülöttének, Tamási Áronnak a vonzása jelzi az 1989 után különösen fellendült turisztikai érdeklődést. Az, aki hosszabb időt szán az itt tartózkodásra, májusban, mikor a már említett kankósdinak nevezett nárcisz virágzik, kellemes sétát tehet a községtől északra fekvő vulkáni fennsíkra(900-950 m), a Kankósdis-kert nevezetű védett területre, ahol e sajátosgeobotanikai társulás megfigyelhető. Érdemes ellátogatni ezenkívül a község tarózéktelepüléseire is, így például Kecstebe és Kisfaludba. Az előbbiben egy 1795-ben épült igen szép fatornyot, az utóbbiban 1697-ből való festett kazettás mennyezetű templombelsőt csodálhat meg az arra járó.

            Túrázhat még az utazó a természeti szépségeiről és hozzá fűződő mondákról (Firtos és Tartód lova, Firtos tündére) nevezetes 1062 m magas Firtos hegyre, amely az itt talált régészeti leleteknek( aranyéremlelet, várrom stb.) köszönhetően már a múlt század első felében ismertté vált a történetírásban.  A természetjáró Pálfalváról vagy Firtosváraljáról kiinduló ösvényeken közelítheti meg a vártetőt.

           Farkaslakán való időtöltés alatt érdemes meglátogatni, a többi érdekesség közt a Jakab portát, a néhai Jakab Zsigmond és neje Jakab Rozália, csodálatra méltó munkásságát.

Mi óta a turisztika fellendült, a vendéglátó ipar is fejlődik, habár még sok kívánnivalót von maga után, de az emberek igyekszenek. Énnek érdekében Vidéki Zöld Vendégfogadók Egyesülete-t hoztak létre.

Aki már egy idelye tartózkodik Farkaslakán és kapcsolatban szeretne maradni a nagyvilággal, az akár Interneten is megteheti az Internet Kávézóból.