Szeretettel köszöntelek Webb lapomon!

vegh_aranka@yahoo.com     

Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne

 

 

FARKASLAKA

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

Farkaslakát szerte a világon ismerik, legalábbis aki már olvasta Tamási Áron valamelyik művét. Különösképpen a Szülőföldem vagy a Bölcső és bagoly önéletrajz írásait lapozva. Igen ám, de ott, az akkori Farkaslaka szerepel, a mostani falukép egészen másként fest, mint a múlt évezred utolsó századának első felében. Aki idelátogat, bizony csalódva észleli a végbement változásokat. Egy modernizált falukép tárul szemeink elé és korántsem az a zsúpfedeles-házak faluja. Aki mégis meg szeretné tekinteni a nagy székely író szülőfaluját, egy kis időt akar itt eltölteni, azok kalauzolására született ez a Web oldal.

Miről értesülhet az eme oldalra kattintó látogató?

Először is a Farkaslakát elérhető útvonalról, földrajzi fekvéséről, domborzatáról, népességéről, valamint lakósai életviteléről kaphatunk információkat

Továbbá néhány történelmi múlttal kapcsolatos adatok állnak azok rendelkezésére akik ez iránt érdeklődnek.

Akik azonban, valami “könnyebbre” pályáznak, azok elolvashatják a falu néveredő mondáját.

Mindezek után (vagy elött), nézzük, mit is kínál a mai Farkaslaka az idelátogatóknak.

 

Farkaslaka címere

 

Földrajzi elhelyezkedése

 

Domborzata

 

Éghajlata

 

Növényzete és állatvilága

 

Vizei

 

Népessége

 

Lakossai életvitele

 

Szénégetés

 

Néveredő monda

 

Népi kultúra

 

 

 

„Miénk a fény amit lelkünkbe fogadunk, s a föld amelyen élünk s meghalunk.

 

Farkaslaka nemhivatalos honnlapja.