Kedvenc költőim és a természet

Három kiemelkedő egyénisége a magyar kőltészetnek:Petőfi Sándor, Arany János és Tompa Mihály. Ők szeretették meg velem, ők vezettek bele szinte kézenfogva a kőltészetbe. “Petőfi és Arany a legmagyarabb kőltők. Ha a magyar ember eltünnék a világrol, ha ismét tenger hullámoznék az Alföld végtelen rónáin a Kárpátok tengerpartjáig, akkor is még Petőfi és Arany műveiböl rekonstruálni lehetne: Petőfiböl, miképp érzett, Aranyból, miként gondolkozott és viselkedett a magyar ember”- így emlékezik rájuk Riedl Frigyes író. Aranynak versei szinte anyai melegséggel töltenek el, bársonyos puhasággal simogatják lelkem, míg Petőfi egyszerü, bátor, szókimondó, szép magyar szavakat csokorba szedő sorai szívem mélyéig hatolnak. Tompa Mihály mindkettőt jó barátjának mondhatta. Mindvégig a két nagy név hátterében, árnyékában ált szerényen. Viszont verseiben ugyanazért kűzd: a zsarnokság, az igazságtalanság és az elnyomás ellen. Túlérzékeny lélek, nem üstökösként jött mint kőltő társai, ő nyugalomra, csendes családi békére sovárgott. Mindhármuknak kitükrözödik soraikból a természet iránti szeretetük” mennyire fáj ha őszül, ha kopik a határ:”
“Őszi tájnak hervadása! Őszi napfény ragyogása, Hervadásból, fényből támad Lelkembe e kedves bánat. . A fák lombja csendesen hull… Nem küzdéstűl, fájdalomtól, Itt a végharc ösmeretlen Lehet-e meghalni szebben? Tompa Mihály	“Bús az ősznek hervadása, Hulló lombok, néma a táj, De az ősznek van varázsa Enyészetben méla báj“. Arany János	„A természet elhagyott szentegyház, Nincsen benne buzgó népe már: A virágok....s hallgat orgonája, Hallgat a sok énekesmadár.” Petőfi Sándor