Szőke tündérlányok sárga hajaikat

Szálanként keresztülhúzzák a föld alatt,

E szálakból válik az aranynak érce,

Kincsleső emberek nem kis örömére.

 

A tündérgyerekek ott szivárványt fonnak,

Mikor a szivárványt jó hosszúra fonták,

Ékesítik vele a felhős ég boltját.

 

Van a tündéreknek virágnyoszolyája,

Örömtől ittasan heverésznek rája,

Illatterhes szellők lanyha fuvallatja

Őket a nyoszolyán álomba ringatja.

 

És amely világot álmaikban látnak,

Tündérország még csak árnya e világnak.

Ha a földi ember először lányt ölel,

Ennek az álomnak gyönyöre tölti el.

 

27

Hogy belépett János vitéz ez országba,

Mindent, amit látott, csodálkozva látta.

A rózsaszín fénytől kápráztak szemei,

Alighogy merészelt körültekinteni.

 

Meg nem futamodtak tőle a tündérek,

Gyermekszelídséggel hozzá közelgének,

Illeték öt nyájas enyelgő beszéddel,

És a szigetbe mélyen vezették el.

 

Amint János vitéz mindent megszemléle,

S végtére álmából mintegy föleszméle,

Kétségbeesés szélt szívének tájára,

Mert eszébe jutott kedves Iluskája.

 

„Itt hát hol ország van a szerelemnek,

Az életen által én egyedül menjek?

Amerre tekintek, azt mutassa minden,

Hogy boldogság csak az én szívembe nincsen?”

 

Tündérországnak egy tó állott közepén,

János vitéz búsan annak partjára mén,

S a rózsát, mely sírján termett kedvesének,

Levette kebléről, s ekképp szólitá meg:

 

„Te egyetlen kincsem! Hamva kedvesemnek!

Mutasd meg az utat én is majd követlek.”

S beveté a rózsát a tónak habjába,

Nem sok híja volt, hogy ő is ment utána…

 

De csodák csodája! mit látott, mit látott!

Látta Iluskává válni a virágot.

Eszeveszettséggel rohant a habokba,

S a föltámadt leányt kiszabadította.

 

Hát az élet vize volt ez a tó itten,

Mindent föltámasztó, ahova csak cseppen.

Iluska porából nőtt ki az a rózsa,

Így halottaiból őt föltámasztotta.

 

 

 

Mindent el tudnék én beszélni ékesen,

Csak János vitéznek akkori kedvét nem,

Mikor Iluskáját a vízből kihozta,

S rég szomjas ajkán égett első csókja.

 

Be szép volt Iluska! a tündérleányok

Gyönyörködő szemmel mind rábámulnak,

Őt királynéjoknak meg is választották,

A tündérfiak meg Jánost királyokká.

 

A tündérnemzetség gyönyörű körében

S kedves Iluskája szerető ölében

Mai napig János vitéz őkegyelme

Szép Tündérországnak boldog fejedelme.