A gyerekek és a számítógép

 

A gyerekek körében egyre inkább elterjed (elterjedt) a számítógép-használat.

Mint minden korábbi, a médiatechnológiára vonatkozó vitát, ezt is a fekete-fehér gondolkodásmód jellemezi. Egyesek a káros hatásokra, míg mások a pozitív hatásokat hangsúlyozzák.

Az elsőre szélsőséges példák: „Ha fantáziával teli és új gondolatokra képes gyermekeket akarsz, tartsd őket távol a számítógéptől, ahol már minden előre ki van találva” és „A technológia akadályozza a kreativitást és megszünteti az emberek közötti értelmes kommunikációt”.

A második vélemény képviselői lelkesen beszélnek a számítástechnika segítségével elérhető nagy kommunikációs lehetőségekről és új meglátásokról.

A számítógép kifejezetten akadályozza a gyerekek fejlődését, ha túl korán kerülnek vele

kapcsolatba. A komputertechnikát csak 10-11 éves kor felett célszerű bevezetni a tanulók körében. Amerikai tanulmányok azt mutatják, hogy a számítógépek túl korai használata nem növeli a kisgyerekek kreativitását, viszont erőlteti a szemüket, káros stresszhatásokat és elhízást okozhat körükben. Akik gyakran számítógépeznek, azoknak elsorvad a kézügyessége, nem szívesen rajzolnak kézzel és elég kezdetlegesek kézzel készítendő „műalkotásaik”.

A túl korai számítógépek világában töltött idő érzéktelenné teszi a kisgyerekeket hasonló korú társaik emóciói iránt. Ez pedig különösen káros lehet kisgyermekkorban, amikor az emberi agy a legaktívabb a szocializációs folyamat szempontjából. kisgyermekeknek egészséges nevelésre van szükségük élő emberekkel.

A számítógép az a terület, amelyen a leginkább érződik a fiúk dominanciája. A legkisebbek a számítógépen játszanak, majd a kor előrehaladtával egyre inkább előtérbe kerül az Internet.

Az utóbbi években heves viták folynak a gyerekek számítógép-használatáról. Elsősorban a számítógépes játékokban megjelenő erőszak és az Interneten terjedő pornográfia okoznak aggodalmat.

Sajnos legtöbbször a szülő nem is ismeri, nem tudja használni a számítógépet, ezért nem igazán tudja felügyelni, felmérni gyereke tevékenykedését a számítógépnél.

Azonban a számítógép-használatnak pozitív oldala is van, amelyek közé sorolhatjuk az oktató,

 stratégiai játékokat, vagy egy dolgozat megszerkesztését. A számítógép módot ad egy személyre szóló oktatás megvalósítására, melynek ritmusát maga a tanuló határozhatja meg. A párbeszéd a számítógép és a tanuló között négyszemközt folyik, úgy kizárja a társainak a gúnyolódását és a pedagógus esetleges büntetését, növeli az önbizalmát. Ugyanakkor a számítógépek rendkívül kedvező lehetőséget biztosítanak az önképzésre olyan esetekben, amikor képzett oktatók nem állnak rendelkezésére.

Mit tehetünk?

§        Hasonlóan mint a televíziónál szelekcióra kell törekednünk  a játékok esetében is

§         Fel kell hívjuk a gyerekek figyelmét a számítógép-használat sokoldalú lehetőségére pl. szövegszerkesztés, rajzolás, stb.