Az Új-Zélandi Művégtag központ

 

 

A „protézis” szó egy elveszett végtag vagy testrész mesterséges pótlását jelenti. A pótlástant „protetikának” nevezik, a „protetikus” pedig azt a szakértőt jelöli, aki ezzel a szakterülettel foglalkozik.

 

 

I.                  Hogyan készül a műláb?

 

A központot felkereső betegek többségének műlábra van szüksége. Ennek elkészítésekor először a beteg gyógyult végtagcsonkjára illesztenek egy anyagot. Majd készítenek egy gipszmintát, aminek a segítségével lemásolják a csonk pontos alakját. Ezt a mintát azután egy olyan tok kialakítására használják, amelybe beleillik az új művégtag. Így kezdődik az elveszett láb pótlására készülő, teljesen működőképes műláb gyártása. A csonk megmérésére egy újabb, hatékonyabb illesztési módszert alkalmaznak: a CAD/CAM programokat. Ezt az eljárást követően a végtagcsonk pontos mását géppel formázzák.

Az egyik lenyűgöző szerkezet egy hidraulikus térdizület volt. Ez egy termoplasztból, azaz hőre lágyuló műanyagból készült tokhoz illeszkedett, amely újraformázható, attól függően, hogy milyen alakzat biztosít kényelemérzetet a betegnek.

A világ különböző részeiről találhatók itt képes katalógusok, amelyek részletes leírást adnak ezekről, az eszközökről.

A műlábkészítés utolsó fázisában finomítások történnek. Úgy igazítják a tokot, a térdet, a bőrt, valamint a lábfej részeit, hogy a lehető legtermészetesebb járást biztosítják. Legutoljára a művégtag „csontjait” takaró habborítást készítik el. A végső kozmetikázás célja, hogy a protézis amennyire csak lehet, hasonlítson az ép végtaghoz. Ha a beteg kellő magabiztosságra tett szert a járásban, előjegyzik vizsgálatra a Művégtagközpontba rendszeresen bejáró egyik ortopéd sebészhez. Ezzel a végső szakvéleményezéssel garantálják az új végtag optimális működését.

 

 

 

II.              Gyermekek és sportolók

 

Voltak ott miniatűr kezek. Az ilyen eszközök akár hat hónapos csecsemőknek is megfelelőek.

Miért van ezekre szükség?

Azért, hogy gyakorolhassák a későbbi műkéz, illetve műláb használatát: ha nem gyakorolnak, a fiatalok úgy nőnek fel, hogy csak egyetlen karjukat fogják használni, és életük későbbi időszakában nehéznek találják majd, hogy mindkét karjukkal tevékenykedjenek.

Az egyik európai gyártó cég nemrégiben egy konténernyi művégtagalkatrészt szállított a sportolóknak az ausztráliai Sydney-be megrendezett paralimpiára. A versenyben részt vevők ingyen juthattak a protézisekhez, a játékok alatt pedig protetikusok nyújtottak nekik segítséget, köztük új-zélandiak is.

Bizonyos művégtagrészeket kimondottan sportolóknak fejlesztettek ki. Példa erre a lábfej- és bokaprotézis, amelynek különleges anyaga visszaadja az emberi lábfej természetes rugalmasságát.

 

 

            III. Fejlődés            

 

Vajon mit tartogat a jövő a pótlástan számára?

Létezik egy számítógép-vezérlésű műláb, amelyet nemrégiben kezdtek alkalmazni. Új-Zélandon egy beteg már ilyen protézissel él. A készülékbe épített érzékelőket nyomás éri, s nyilvánvalóan ennek hatására lép működésbe a műláb. Az eredmény pedig a természetes járáshoz hasonló mozdulatsor.

Néhány országban gyakorlott ortopéd sebészek az úgynevezett oszteointegrációs eljárással kísérleteznek. Az amputáció után egy speciális szeget illesztenek a csonkba, amely egyfajta horgonyként lehetővé teszi, hogy protézist csatoljanak hozzá. Ennél a megoldásnál nincs szükség gipszmintákra és tokra.

Kutatásokat végeznek azzal kapcsolatban is, hogyan építsenek be receptorokat (ingerfelvevőket) az idegrostokba, ami által lehetővé válik, hogy a protézises személy pusztán gondolattal irányítsa a gyógyászati eszközt. Az Egyesült Államokban és más országokban is korlátozott számban már végeztek kézátültetést, noha ez még egy meglehetősen vitatott eljárásmód, ugyanis a szervátültetésen átesett személynek az élete végéig immunszuppresszív, vagyis az immunrendszer csökkent működését előidéző szert kell szednie.

A karprotetika területén manapság az úgynevezett mioelektromos vezérlést alkalmazzák. A megmaradt végtagban még gyakran vannak impulzusok. A karizomzatból érkező ingereket elektródák fogják fel, majd elemmel felerősítik őket, s így vezérlik a művégtag elektromos irányítású részeit.

A felső végtagi protézisgyártás területén a legújabb eljárásmód a számítógép-interfész felhasználása. Ez lehetővé teszi a műkar egyénhez szabott finombeállítását.

 

 

E-mail cím: bara_levente2006@yahoo.com